2011.11.29
1918.
november 16-án – miután már minden manipulált ethnosz (populus),
pontosabban démosz (vulgus) »kinyilvánította« kiszakadását a
Monarchiából – utolsóként deklarálta az őszirózsás régime, hogy
Magyarország ezentúl független népköztársaság, anélkül, hogy államfőt is
választott volna egyben. Miközben ama közjogi káoszban fejetlenné vált
Magyarországnak volt törvényes apostoli királya, ki bár a közügyektől
visszavonult, megbízottjaként – mint homo regius – József Ágost
főherceg gyakorolta az államfő ügyvezető jogait, eddig a napig. A lépés
tehát alaki jogilag teljes mértékben illegitim volt, mert bár gróf
Károlyi Mihály törvényesen lett magyar királyi miniszterelnök, a
szedett-vetett, semmiféle törvényes felhatalmazással nem rendelkező
felforgató (revolutív) klikk, az ún. Magyar Nemzeti Tanács tette meg ezt az alkotmányellenes erőszakot azon hatalom ellen, akitől magának Károlyinak is a törvényes pozíciója eredt. E napon az őszirózsás forradalom beteljesedett, azonban a forradalom nem állt meg.
Egyenes út vezetett innét az első bolsevista terror infernális
tombolásához és a trianoni országcsonkításhoz. A liberális polgári
demokrata és a bolsevik népi demokrata rezsim bebizonyította
életképtelenségét. Szégyenükre idegen, méghozzá román intervenció
döntötte meg a 133 napos terrort. 1919. november 16-án az egyesített
ellenforradalmi Nemzeti Hadsereg bevonult Horthy Miklós fővezérrel az
élén Budapestre, s ezzel hivatalosan is győzött az ellenforradalom, vagy
mégsem? Erre próbálunk választ keresni írásunkban.
Az első novemberi idus: a forradalom győzelme?
1918. október 24-én Magyar Nemzet Tanács néven baloldali puccsista klikk alakult A Károlyi-féle Függetlenségi 48-as Párt, a Jászi-féle Országos Radikális Párt, és a Garami-féle Magyarországi Szociáldemokrata Párt
részvételével. A cenzúra ellenére két nappal később sajtó útján is
deklarálta megalakulását, ügynökei a katonák, munkások, diákok között
lázítottak. A forradalom felé sodródó helyzetet ideje korán felismerő
csoport (részben a Bangha Béla SJ által vezetett Központi Sajtóvállalat
segítségével) ellentámadásba ment. Részben ennek a csoportnak volt
köszönhető, hogy 1918. október 26-án IV. Károly magyar apostoli király
az összes magyarországi csapatok főparancsnokává és magyarországi
teljhatalmú megbízottjává (homo regius) kinevezte a nádori család fejét,
József Ágost főherceget. Külpolitikai céljuk a fegyveres erők
egybetartása révén az ezeréves határok megvédése, belpolitikai céljuk
egy konzervatív keresztény és nemzeti alapon álló stabil kormányzat
felállítása volt, melynek első feladta lett volna az említett klikk
ellehetetlenítése, majd felszámolása. 1918. október 28-án már fegyveres
összetűzésre (»lánchídi csata«) is sor került. A taktikázó Wekerle
Sándor menesztésével (október 29.) egyidejűleg megbízta
kormányalakítással gróf Hadik Jánost, azonban az őszirózsás felforgatás
miatt kabinetje csak egy napot élt meg. IV. Károly kötelezte József
Ágost főherceget, hogy bízza meg gróf Károlyi Mihályt
kormányalakítással. Így október 31-én gyakorlatilag a puccsista klikk
alakított kormányt, amely színleg a királyra tett esküt. Ezzel
egyidejűleg meggyilkoltatták Tisza István volt magyar királyi
miniszterelnököt mintegy szimbolizálva a szentkorona-tanra épülő ország
legyilkolását. Sajnos a homo regius is, bár bizonyos pressziók alatt, de
törvénytelenül és érvénytelenül felmentette november 1-én a királynak
tett eskü alól Károlyi Mihályt és »népkormányát«, akik nyomban a sem az
uralkodótól, sem az általuk istenített néptől nem szentesített Magyar
Nemzeti Tanácsnak tettek esküt. November 3-án a padovai fegyverszünet
aláírásra került, mely a Dráva vonaláig rendelte el csapataink
visszavonását a Transzlajtán területekre tekintettel. November 13-án az eckartsaui nyilatkozatában
IV. Károly magyar apostoli király a „közügyektől való
visszavonulásáról” értekezett, valamint arról, hogy népeinek szabad
kezet ad, milyen politikai rendszerben óhajtanak élni. E nyilatkozatnak
közjogi értelemben semmiféle érvénye nem volt. A kaotikus helyzetben a
törvényes magyar képviselőház föloszlatta magát (új választások kiírása
nélkül), és a felsőház pedig „meghatározatlan időre beszüntette
működését”. Az önkényesen legfelsőbb törvényhozó szervvé előlépett,
létszámában földuzzasztott, immár Nagy Nemzeti Tanács néven futó
baloldali csődület mindenféle törvényes felhatalmazás nélkül megszavazta
első számú »néphatározatával« 1918. novemberének gyászos idusában, hogy
hazánk ezentúl a Magyar Népköztársaság. A Szent Korona
bevakolása nyíltan megkezdődött. Fejetlen győzelem volt ez,
elárvultságunk jelképeként. A király Svájcba menekült, a homo regius
tisztségétől visszavonult, viszont a népköztársaság demokratikus
többséggel megerősített legfelsőbb törvényhozó szervvel és államfővel
sem bírt. Mindeközben területrablás indult az éhes szomszédok részéről.
Szimbolikus, hogy az – azóta is hibát hibára halmozó – önálló magyar
külügyminisztérium is ezekben az időkben alakult meg. Károlyit végül
1919. január 11-én ideiglenes köztársasági elnökké választotta a
törvénytelen törvényhozás. Ám hiába, a kezdődő béketárgyaláson – melyet a
revanche szellemében január 18-án nyitották meg, ugyanazon a napon és
ugyanazon tükörteremben, amikor és ahol a megbukott második francia
császárság romjain kikiáltották 1871-ben a német császárságot – nem
fogadták a provizórikus magyar küldöttséget, mivel semmilyen
szuverenitással nem bírt. A kormányzást ezután Berinkey Dénes vette át,
hasztalanul. Végül úgy fejezte be az októbrista vörös gróf az államfői
pályafutását, ahogy elkezdte: a forradalom felfalta gyermekeit, átadta
azoknak a hatalmat, akik azután meghaladottnak minősítették őt is. A
bolsevik diktatúra alatt (államfő híján) »kollektív vezetés«
érvényesült, frakciózással, valódi felelősség nélkül. Ennek bukása után
egy önhatalmú »szakszervezeti« kormány alakult Peidl Gyula vezetésével,
aki októbrista alapon próbált mozogni. Mindeközben a románok megszállták
a Duna-Tisza közét, és az Észak-Dunántúl jelentős részét Veszprémig és
Győrig bezárólag.
Az ellenforradalmi központok
A Magyar Királyság sírásóinak haláltáncában három ellenforradalmi központ kristályosodott ki 1919 nyarán:
1. Az ausztriai területeken előbb a bécsi székhelyű Antibolsevista Comité (ABC), majd valamivel később gráci, majd dunántúli parancsnokság
néven működő ellenforradalmi különítmény. Az ABC gróf Bethlen István
vezetésével alakult meg 1919. április 19-én. A sikeres »bankgassei
rablás« (a Magyarországi Tanácsköztársaság követségén a bécsi kommunista
forradalom céljából tárolt pénzek lefoglalása), valamint a sikertelen
»bruck-i intervenciós kísérlet« (Bruck an der Leitha városkánál próbálta
40-50 tiszti különítményes átlépni az osztrák-magyar határt, hogy
ellenforradalmi támadást intézzen a tanácsdiktatúra ellen) után az
osztrák kormányzat nem nézte jó szemmel az ABC működését. Az aradi
ellenforradalmi kormány megalakulásával a sokat taktikázó Bethlen végül
feloszlatta ABC-t, egyrészt az osztrák polgári demokrata kormányzat
nyomása, másrészt a belső, elsődlegesen közjogi ellentétek hatására. A
kombattánsabb és egyértelműen karlista-legitimista katonatisztek a vörös
Bécset otthagyták, és megalakították az osztrák szempontból is
ellenforradalmibb Stájerországban a gráci parancsnokság
vezetősége alatt működő fegyveres ellenforradalmi katonai köteléket.
Legjelentősebb vezetői közül megemlítendő báró Lehár Antal, őrgróf
Pallavicini György és Szmercsányi György. A Dunántúlra ez a csoport
vonult be, s reguláció itt járt a legkisebb mértékű önkénnyel. A
Pirkner-különítmény túlkapásait leszámítva mindenütt törvényes
statáriális bíráskodás zajlott a forradalmi rendszer kiszolgálói ellen. A
románok kivonulása nyomán az Észak-Dunántúlra e parancsnokság csapatai
vonultak be. Külön említést érdemel, hogy Horthy Miklós előtt néhány
nappal báró Lehár Antal vonult be először a vörös rongyokba öltözött
bűnös Budapestre, hogy rendet csináljon. Ezt az ellenforradalmi
csoportot tehát az egységes karlista-legimitista közjogi álláspont,
valamint az Entente védnökségén kívül való megalakulás tette egyedivé.
Ez utóbbinak köszönhető, hogy önállóan, és nem a francia és román
megszálló csapatok vonalai mögött kezdték meg tevékenységüket.
2. A bolsevik rendszer alatt az első ellenforradalmi kormány Aradon
alakult meg, gróf Károlyi Gyula vezetésével, 1919. május 5-én, amit
(mint említettük) gróf Bethlen István is elismert, s ezzel okafogyottnak
nyilvánította az ABC működését. A kormány alapvetően liberálkonzervatív
tagokból állt, azonban a körülötte szervezkedő katonatisztek
radikálisabb álláspontot képviseltek. A kormánynak a bevonuló románok
elől menekülnie kellett, több minisztert lefogtak és internáltak Arad
elfoglalása után. Ezután Szegeden, francia védnökség alatt
megalakította második ellenforradalmi kormányát gróf Károlyi Gyula 1919.
május 31-én, aminek honvédelmi minisztere Horthy Miklós, honvédelmi
államtitkára Gömbös Gyula lett. A szegedi csoport heterogén volt a
tekintetben, hogy polgári köztársaságot vagy királyságot akartak, s a
királyságpártiak is megoszlottak a karlista-legitimizmus és a
szabadkirályválsztás között. Ezt egy hét múlva felváltotta a harmadik
(második szegedi) ellenforradalmi kormány, szintén gróf Károlyi Gyula
vezetésével, majd 1919. július 12-én a negyedik (harmadik szegedi)
ellenforradalmi kabinet »nemzeti kormány« néven Pattantyús–Ábrahám Dezső
vezetésével. Ez a kormányzat augusztus 19-én föloszlatta magát a
Budapesten megalakult Friedrich-kormány javára. Szintén Szegeden alakult
meg Horthy Miklós belügyminiszter rendelete nyomán 1919. június 6-án a Nemzeti Hadsereg, melynek első zászlaját Zadravecz István ferences áldozár, tábori lelkész szentelte fel.
3. A harmadik központ Budapesten
volt, amely egyrészt a ludovikás, többségében valamint a
proletárdiktatúra alatti ellenforradalmi felkelésben részt vevő
kadétokra, másrészt a szintén teljes restaurációt óhajtó Friedrich
István és a köré szerveződő »Fehér Ház« Bajtársi Egyesület
karhatalmistáira épült. (Az egyesület neve mintegy ellenpontozása volt a
vörös karhatalmista »Lenin-fiúk« által használt »Szovjetház«
elnevezésnek.) Friedrich és a budapestiek ekkor még többségében
karlista-legitimisták voltak. A román megszállás után egy nappal
(augusztus 7-én) a homo regius támogatásával megbuktatták a budapestiek a
Peidl-kormányt, és a már említett Friedrich vezetésével egy
provizórikus kormányzat állt fel 1919. november 26-áig. Mint említettük,
a szegedi kormányzat lemondott ennek javára, így létrejött az
ellenforradalmárok között egy konszenzuális kormányzati főhatalom. Az
államforma és az államfő kérdése viszont továbbra is a viták
kereszttüzében állt. A helyzetet tovább nehezítette, hogy augusztus
végére Vas, Sopron, Moson, Zala, Somogy és Tolna megye kivételével
gyakorlatilag az egész ország idegen megszállás és igazgatás alá került.
Írta: Parsifal
Montázs: Fehér Harczos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése